Egy Anna-bál története


Régen szokás volt, hogy az Anna-bálon résztvevő fiatal lányok a bál előtt készíttetettek pár fényképet az ottani fotográfussal, hogy megörökítsék magukat szép ruhában, csinos frizurával. Nekem is van pár ilyen romantikus fényképem a nagymamámról, amiket már kislányként is álmodozva nézegettem. Gyönyörűnek láttam rajtuk a nagymamát, boldognak, szépnek, mosolygósnak. Felnőtt fejjel sem felejtettem el ezeket a képeket, egyre nagyobb becsben tarom őket, szerettem volna méltó albumba rendezni őket.

 Az album alapját egy csodaszép Nőicsizmás, angyalszárny formaalbum adta. Próbáltam visszaadni a bál hangulatát, csillogását, ezért sok arany díszítést használtam, füstfóliázást, csillámport és az arany embossing domborítást kombináltam.

Amikor a gyermekeim kezükbe vették, elkerekedett szemmel nézték a csodaszép dédi mamát, és tömérdek kérdéssel halmoztak el az akkori báli szokásokról.


"Az élet egy keringő, melyet eltáncolsz a sírig, életed csak attól függ, kivel táncolod végig!"



Ébresztőőőő!

Veletek is előfordult már, hogy nagyon szerettetek volna megtenni valamit, de a körülmények mindig közbeszóltak? Én most pont ebben a helyzetben érzem magam... gyorsan készítettem egy motivációs oldalt, amit kitettem az asztalom mellé, hátha ez is buzdít a haladásra...



Tavaszi minialbum


Végre melegszik az idő, kisüt a nap, nyílnak a virágok megtelik az élet színekkel. 

Összegyűlt nálunk pár szép emléket hordozó fénykép, gyorsan össze is rendeztem egy kis tenyérbe való albumba, amit megtöltöttem végre a tavasz színeivel.

Hello sunshine!

Egy kis eszmefuttatás a B betűről :)

Nálunk a B betűnek különleges jelentősége van.. máris elmagyarázom, miért:

B, mint Botond, a legnagyobb fiam
B, mint Bence, a második fiam
B, mint Balázs, a legkisebb fiam
B, mint Beáta (azaz én)

és mivel Válint-ok vagyunk, amit mindig Bálintnak értenek, sokan meg vannak győződve arról, hogy Bálint Beáta vagyok :))) pedig nem...

B, mint Bálint nap, ekkor született a férjem (szerencsére nem lett Válint Bálint, mert azon kívül, hogy egy napon lenne a születés és névnapja, még jól ki is szúrtak volna vele a szülei ...)

ezenkívül a legszebb szavak is B-vel kezdődnek...

B, mint boldogság 
B, mint bátorság
B, mint büszkeség
B, mint barátság...


Szóval, ha már ilyen szép betű, tavasz közeledtével, kidíszítettem virágokkal :)
Végre süt a nap :)


Téli mese

Az idei év az albumoké lesz! Nagy terveim vannak fotográfia terén, így sok-sok képet készítek úton-útfélen a családról, magunkról, barátokról, lesz mivel megtölteni az albumokat!